|
Mozduljunk ki néha, gyerünk egy jót játszani! Lehetne akár ez is a mottója rendezvénysorozatainknak, ahol gyermek, szülő, nagyszülő közösen szemlélheti meg közelről, próbálhatja ki, ismerheti meg és dönthet a vásárlásról sok játék esetében. Mondjuk ki bátran, néha mi felnőttek is szívesen leguggolunk csemetéink mellé játszani kicsit. Foglalkozásainkon, játékbörzéinken összesereglett kikapcsolódni, szórakozni vágyó gyerek, felnőtt önfeledt szórakozása arra ösztönöz bennünket, hogy minél több és kellemes programot szervezzük látogatóinknak. Miről is szól egy ilyen rendezvény? Elsősorban az interaktivitásról, ahol minden játék típust helyben megismerhetünk egyenként, akár játék közben felmerülő kérdéseinkre egyben választ is kapunk a szakképzett eladóktól. A bevásárlóközpontokban lévő Játéksziget játékboltjainkban a programok során mindig más típusú foglalkozással, játékokkal várjuk az aprónépet és szüleiket. Kezdeményezésünk pozitív visszajelzése alapján számos gyártó, forgalmazó cég képviseltette magát eddigi eseményeinken. Büszkén mondhatjuk, hogy rendezvényeinken több ezer érdeklődő merült önfeledt játékba, ami nem csak nekik csinált kedvet további hasonló alkalmakra. A rendezvények hangulatát jól példázzák az élménybeszámolók és a képeken látható jókedvű, elégedett kis látogatók. Mindenkit várunk további vidám hangulatú rendezvényeinkre is! Nem érdemes lemaradni, főleg, ha egy jó játékról van szó! |





















